Sajnos már lassan egy éve annak, hogy hazánkban is megjelent a vírus, ami miatt gyökeresen megváltozott az életünk. Kénytelenek voltunk szinte teljesen bezárkózni és korlátozni a találkozók, érintkezések számát. Az idegőrlő helyzet minden megtett óvintézkedés ellenére sem javult, így megoldást kellett találni arra, hogy az életünk és annak minden területe a megszokotthoz hasonlóan működhessen tovább. A kényszerű változtatások természetesen az oktatás területét is érintették és a legtöbb helyen a tantermi képzéseket felváltotta az online oktatás, az E-learning képzések. Sok esetben élőben, online zajlik a tanóra, de további lehetőség még az előre rögzített videós tananyag megtekintése. A Kamionsuliban ugyan már a pandémiás helyzet előtt is volt lehetőség E-learning képzések elvégzésére, és már korábban is rendelkezésre állt online, videós tananyag, illetve gyakorló tesztek is, ám ezzel párhuzamosan a tantermi képzéseink is folyamatosan zajlottak. A jelen helyzet azonban a Kamionsulinál is azt eredményezte, hogy egy időre felhagytunk a tantermi, személyes jelenlétet igénylő képzések megtartásával és teljes egészében bevezettük az online, E-learning képzéseket. A következőkben ennek előnyeiről olvashatunk pár sort.
Miért jó az E-learning?
A felnőttképzésben sokkal nagyobb szerepet kap az időzítés, időbeosztás, mint például egy középiskolás vagy egyetemista esetében. Míg a közép és felsőoktatásban résztvevő nappali tagozatos tanulóknak szerencsés esetben a tanuláson kívül másra nem kell koncentrálniuk, addig a felnőttképzésben résztvevők nagy hányada vélhetően munka mellett végzi el az általa választott képzést, sőt a legtöbb esetben azért végzi el az adott tanfolyamot/továbbképzést, mert az így megszerzett végzettségre szüksége van ahhoz, hogy tovább folytathassa a munkáját, vagy előrébb léphessen benne. Ezekben az esetekben fordul elő az, hogy olyan tanfolyamokat keresünk, amelyek beleférnek a napirendünkbe, mondjuk a tanórák hétköznap este kezdődnek, vagy a hétvégén van megtartva a képzés, ezáltal nem kell kiesnünk a napi munkavégzésből. Az E-learning képzések lehetőséget nyújtanak arra, hogy azt a saját időbeosztásunknak megfelelően végezzük el, akkor hallgassuk meg a tananyagot, amikor az éppen belefér az időnkbe.
Szükséges eszközök
Az E-learning képzéshez csupán internet hozzáférésre és egy megfelelő eszközre van szükségünk, amelyen megtekinthető, meghallgatható a képzés. Ez lehet laptop, táblagép, vagy akár okos telefon is. Ha ezek rendelkezésre állnak, akkor minden feltétel adott a tananyag elsajátításához, amit bárhol, bármikor megtehetünk, nem akadályoz a napi teendők, munka elvégzésében.
Lazább körülmények és feltételek
A tantermi képzéssel ellentétben, E-learning esetében nem kell időre rohannunk sehova és nem kell pontosan megjelennünk egy előre megbeszélt helyen. Ezáltal nincs szükség arra például, hogy számolgatni kelljen vajon mennyi időt vesz majd igénybe a képzésre történő eljutás. Nincs semmi akadálya annak, hogy a Kamionsulitól kapott képzési anyagot akár egy külföldi parkolóban állva, a kötelező pihenőidőnk eltöltése közben hallgassuk végig. Így a munkából sem kell kiesnünk, nem veszítünk egy fuvart sem emiatt, ezáltal bevételtől sem esünk el csak azért, mert el kell végezni egy kötelező képzést. További előnye az E-learning képzésnek az, hogy ha nem értünk valamit, vagy lemaradtunk valamiről, akkor az anyagot gond nélkül újra és újra meghallgathatjuk annyiszor, ahányszor arra szükség van.
Online tanulás a Kamionsuliban
A Kamionsulinál az online képzésen történő részvétel nem kerül több pénzbe, mint a tantermi oktatás. Az E-learning felkészítő anyaghoz ajándékba adjuk a vizsga előtti konzultációs lehetőséget. Fontos tudni azonban, hogy a vizsgán való részvétel kötelező, amelyre az éppen aktuális járványügyi intézkedések függvényében van lehetőség. Az elvégezni kívánt tanfolyammal kapcsolatos információk, a tanfolyamok díjai és minden egyéb fontos tudnivaló megtalálható iskolánk weboldalán a www.kamionsuli.hu oldalon. Ha további kérdés merülne fel, akkor a keress bennünket emailben vagy telefonon a honlapon szereplő kapcsolatok menüpont alatt megadott elérhetőségeken.
Ha tetszett a cikk, iratkozzon fel hírlevelünkre!